2024 elején az eddigiekhez képest is komolyan megnőtt a SZÉP Kártya forgalma, hiszen mind a kártyabirtokosok száma, mind pedig a költések mértéke mintegy 10 százalékkal megemelkedett. Mindemellett pedig a feltöltések összege is közel a negyedével magasabb volt... Tovább >>
Kiemelkedően jelentős a cafeteria juttatások szerepe a munkahelyválasztásbaAz OTP szakemberei már harmadik alkalommal vizsgálták, vajon mekkora jelentősége van a munkát keresők esetében a béren kívüli juttatások kérdésének. A Szép-kártya rohamosan elterjedésének köszönhetően ugyanis egyre nagyobb hangsúly kerül az alapbéren... Tovább >>
MBH SZÉP Kártya egyenleg lekérdezésAz MBH SZÉP Kártya egyenleg lekérdezés menete webes, online felületen, mobil alkalmazással, telefonon, valamint a banki terminál által nyomtatott bizonylat segítségével történhet.... Tovább >>
2012-es bevezetése óta nagyon sok változáson ment keresztül, ám célja az elmúlt bő egy évtizedben ugyanaz maradt. A munkáltatók számára kedvező adózással teszi könnyebbé a béren kívüli juttatások kifizetését, míg a munkavállalók egyszerűen és kényelmesen fordíthatják a plusz pénzt pihenésre, feltöltődésre és még számtalan egyéb szolgáltatásra. Ma már közel 50 ezer SZÉP Kártya elfogadóhely teszi lehetővé a plasztikkártya használatát, ráadásul az újítások életbelépésével az egyenleg nyomon követése is jóval átláthatóbbá vált.
Egy gazdasági recesszió szinte minden esetben a vendéglátás és a turisztika területén érezteti hatásait elsőként és jellemzően ezek az ágazatok jönnek egyenesbe a legkésőbb. Nem volt ez másképp a 2008-ban kirobbant világválság idején sem, az idegenforgalom drasztikus visszaesése mellett pedig a belföldi vendégek száma is jócskán megcsappant. Ez több ezer vállalkozás fennmaradását és százezrek megélhetését sodorta veszélybe, a probléma pedig olyan mértéket öltött, amire már kormányzati megoldást kellett találni
Ez lett a Széchenyi Pihenőkártya, amit végül 2012. januárjában vezettek be és az addig igen népszerű Üdülési Csekk helyett hoztak létre, ám annak szolgáltatásait jelentősen kibővítve. A legfőbb cél a hazai vendéglátás és turizmus fellendítése volt, hiszen a kedvezményes feltételekkel adható juttatás csak ilyen módon volt elkölthető.
A számlán lévő keret elköltése már a kezdetektől fogva rendkívül egyszerűen működött, hiszen a Széchenyi Pihenőkártya már ekkor is bankkártyaként funkcionált, azaz a rendelkezésre álló összeghatárig tulajdonképpen egy mozdulattal könnyedén fizethettünk vele. Ennek köszönhetően népszerűsége töretlenül emelkedett, ráadásul az új cafeteria rendszernek és a terminálok közti átjárhatóság kérdése is megoldódott, így már semmi sem állt útjában a rendszer rohamos elterjedésének.
A legtöbb negatív visszajelzés ekkor még a szolgáltatások túlságosan is behatárolt köre és a megkötések magas száma miatt érkezett, ám szerencsére a jogalkotók ezeken folyamatában többször is változtattak, így a SZÉP-kártya felhasználhatósága ma már igen széleskörű. Ilyen irányú jogszabály-módosítás történt például 2013. nyarán is, ekkortól ugyanis már a Szépkártya bármely alszámlájáról ki lehetett fizetni a fürdő- és strandbelépőket, de ide sorolható az az időszak is (2022. februárjától júniusáig), amikor a számlákon lévő keretet a boltokban is el lehetett költeni, méghozzá élelmiszerre. Ez utóbbi ráadásul egy nagyon sikeres lépésnek számított, hiszen a szűk öt hónap alatt több mint 40 milliárd forint landolt így a kereskedőknél.
Napjainkban már több mint másfél millió SZÉP-kártya és társkártya birtokos van, ez a szám pedig évről évre emelkedik. Nem csoda, hiszen 2022. február 1-jétől a zsebek átjárhatóvá váltak, a 2023-as SZÉP Kártya változások során pedig meg is szüntették az alszámlákat, így ma már csupán egyetlen kerete van a Széchenyi Pihenőkártyának. Ennek a lépésnek köszönhetően pedig az azon található összeg még univerzálisabban felhasználhatóvá vált.
A zsebek eltörlése nagy könnyebbséget jelent, ugyanakkor vannak olyan jellemzők, amik ettől függetlenül odafigyelést igényelnek felhasználói részről. A Szépkártya egyenlege még mindig nem váltható készpénzre, azaz annak ellenére, hogy a plasztikot az elfogadóhelyeken bankkártyaként használhatjuk, ATM automatáknál pénzfelvételre nem alkalmasak. Ugyancsak változatlanul 450 ezer forint adható munkáltatói részről és a SZÉP kártya adózása sem változott érdemben, valamint a plasztik érvényessége mindhárom bank esetében egységesen 5 év maradt.
Az alszámlák eltörlésével párhuzamosan megszűnt az egyenlegen található régebben utalt összegek elévülése is, ami nagyon sokaknak óriási könnyebbséget jelent. Ezzel együtt ugyanakkor érdemes figyelni a SZÉP-kártyára érkezett utalások idejét, a 365 napnál régebbi, fel nem használt összegeket ugyanis egy egyszeri, 15 százalékos adóval büntetik. Ezt leszámítva azonban ma már igen rugalmasan költhetjük el a Szépkártyára kapott cafeteria keretet, így amennyiben van rá lehetőségünk, mindenképpen érdemes élnünk ezzel a lehetőséggel.
A Szépkártya feltöltése évente maximum 450.000 Ft utalásával történhet a munkáltató részéről. 2023-as év elejétől a zsebek megszüntetésre kerültek és egyetlen alszámla maradt, így a rendelkezésre álló egyenleg sokkal átláthatóbbá vált.
A munkáltató az összeg 33,04%-át (1,18x(15% szja + 13% szocho)) adó + járulék címén fizeti az államkasszába, a juttatást más közteher nem terheli. A munkavállaló szemszögéből nincs levonás, azaz a Pihenő kártyán lévő keret elkölthető a folyamatosan bővülő SZÉP Kártya elfogadóhelyek szolgáltatásaira.
A pihenő kártya a bankkártyákhoz hasonló megjelenésű plasztiklap, melyre a munkáltatótól a cafeteria támogatás elektronikusan érkezik. A fizetési rendszerhez csatlakozott elfogadóhelyeken ezzel lehet fizetni.
A pihenőkártyát első használata előtt a kártyatulajdonosának aktiválniuk kell.
A SZÉP kártya aktiválás menete bankonként – OTP, MBH (korábban MKB), K&H, EDENRED – eltérő. A kártyával az összes elfogadóhely kártyaolvasóján, azaz csak POS terminál segítségével fizethetünk. Ahol ez nem áll rendelkezésre, ott akkor még csak internetes vagy telefonos megoldás jöhet szóba.
A plasztikkártya lejárati ideje minimum 3 év, de a kártyakibocsátók egységesen 5 évre adják.
A rendszernek része egy naprakész elektronikus nyilvántartás, melyen a SZÉP Kártya egyenleg alakulását a munkavállalók interneten vagy telefonos lekérdezéssel tudják követni (OTP, MBH - korábban MKB -, K&H). Számlánk aktuális egyenlegéről kártyaterminál használata esetén, a terminálból kinyomtatásra kerülő bizonylatról is egyszerűen értesülhetünk, amit meg kell őrizni.
A rendelet alapján a közeli hozzátartozók részére társkártya igényelhető, így ők is teljes jogú használókká válhatnak. A főkártya ingyenes, a társkártyákért maximum 1.500 Ft + Áfát kérhet a bank.
A rendelkezésre álló keret lehetőséget biztosít a kártyabirtokosnak, hogy a belföldi nyaralás, vagy wellness hétvége során felmerült szálláshely költségeit ebből finanszírozza. Sok szállodalánc, és számos hotel, panzió, apartman és vendégház fogadja már el. A fizetési rendszer növekvő népszerűségnek örvend, így folyamatosan gyarapodnak a szálláshelyek között a magánszállás, ill. a falusi turizmus képviselői is.
Egyenlegünk segítségével a melegétel-fogyasztás, a vendéglátóhelyi étkezés költségeit tudjuk kiegyenlíteni kirándulás, üdülés vagy a hétköznapok alkalmával. Az elfogadóhelyek listája közé egyre több étterem, kifőzde vagy egyéb vendéglátó egység csatlakozik. Emellett plasztikkártyánk keretére fogyaszthatunk már egyes gyorséttermekben, valamint nagyáruház grillpultjainál is. Az éttermek és kifőzdék mellett egyenlegünk már ételfutár szolgálatoknál is használható.
Számlánk emellett wellness és fitness, sport és szabadidős tevékenységekre szóló belépőjegyek megváltására alkalmas. Eszerint fürdő, múzeumbelépő, növény- és állatkertek belépőjegyei, vagy színházjegy, koncertjegy árát is fizethetjük egyenlegünk terhére. Lehetőség van szépségápolás, egészségmegőrzés igénybe vételére is. SZÉP Kártya elfogadóhelyek lehetnek a rendezvények és sportcentrumok, wellness,- gyógy- és élményfürdők.
A kormányrendelet itt rögzíti, hogy a plasztikok kibocsátásával és használatával kapcsolatban a munkáltatónak és a munkavállalónak díjat, egyéb költséget semmilyen jogcímen nem lehet felszámítani (kivéve csak a társkártya díját, ill. az elveszett/ellopott plasztikkártya pótlását). Az alkalmazás alatt felmerült költségeket a SZÉP kártyát kibocsátó pénzintézetek, illetve a Szépkártya elfogadóhelyek, mint szolgáltató helyek viselik.
A szolgáltató helyek felé a bankok által felszámított jutalék legfeljebb 1,5 százalék lehet!