Hír

Ne higgy a szemednek – illúzió a hetediken

Egyedülálló mágikus show érkezik Budapestre 2013. november 22-24. között a The Illusionists révén. A világ hét legjobb illuzionistájának nagyszabású műsorára a SZÉP Kártya szabadidő alszámla keretéből is lehet belépőjegyet vásárolni. Szemfényvesztés és varázslat felsőfokon!

Mágikus show-műsort láthat, aki jegyet vált a világ hét legjobb illuzionistájának a műsorára november végén, a Syma Csarnokba. A varázslat, a szemfényvesztés mestereinek előadása Budapesten mindössze három alkalommal, 2013. november 22-én, 23-án és 24-én tekinthető meg. A műsorban többek között mentalista, szabaduló-művész, feltaláló és varázsló teszi próbára az érzékeinket és az elménket – elhiggyük-e vajon, amit a szemünk lát?

Az azonban egyáltalán nem illúzió, hogy erre a varázslatos estére akár cafeteria-keretből is megválthatjuk a belépőjegyünket. A Szabad Tér Jegyiroda, valamint a Broadway Jegyirodák ugyanis mind megtalálhatóak a SZÉP Kártya elfogadóhelyek között. A szabadidő alszámla egyenlegének segítségével feledhetetlen élményekre tehetünk szert.

A meghökkentő mutatványok és az előadóművészek különleges megjelenései már önmagukban is szemet kápráztatóak. Az egyes műsorszámok között humoros és szatirikus, látványos és megmagyarázhatatlan attrakciókkal találkozhatnak azok, akik belépőt váltanak erre a semmiképpen sem mindennapi bemutatóra.

Hét különleges ember, hihetetlen és meghökkentő produkciók – ezt ígéri a legjobb illuzionistákat felvonultató speciális előadás. A show 2012-ben debütált Ausztráliában, a Sydney-i Operaházban, sikere azóta is töretlen.

Varázslat és show – aki felkeresi Amerika új utazó cirkuszának, a The Illusionists sztárjainak bemutatóját, garantáltan jól fog szórakozni. A jó hangulat mellé két óra ámulás és izgulás garantált. Érdemes megnézni azt a mágikus show-műsort, amelynek tagjai elbűvölték David Copperfield-et is!

További cikkeink: