Hír

A SZÉP Kártya forgalma 2012. január-október között

2012-ben kedvezően alakult a SZÉP Kártya forgalom. Ez részben az idei nagyszámú hosszú hétvégének volt köszönhető, amikor is jelentős bevételt realizáltak a wellness szállodák. Másrészt a Pihenőkártyákra feltöltött tízmilliárdokból már érdemben is lehetett költeni a legkülönfélébb elfogadóhelyeken.

A SZÉP Kártya forgalma a 2012-es évben a sok hosszú hétvégének köszönhetően igazán kedvezően alakult. A KSH adatai a januártól október végéig terjedő időszakot illetően arról tanúskodnak, hogy októberben közel tíz százalékkal emelkedett a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma. Az összesítésből az is kiderül, hogy a hazai vendégek – csak október hónapban – a SzépKártya használatával közel egymilliárd forint értékben költöttek a szálláshely-szolgáltatásokért. A kereskedelmi szálláshelyek közel háromnegyede elfogadta az idén kivonásra kerülő üdülési csekket is. Széchenyi Pihenő Kártyával a szálláshelyek több mint hatvan százalékában fizethettek a kártyabirtokosok.

Az OTP SZÉP Kártya forgalma is kedvező képet mutat. Az adatokból kiderül, hogy az augusztus 20-i hosszú hétvégén nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Ez alatt a három nap alatt az elfogadóhelyeken 810 millió forint fölött költöttek a cafeteria keretükből az OTP kártyabirtokosok.

A Pénztárszolgáltató statisztikai adatai a vendéglátás alszámla kiemelkedő teljesítményét mutatják. 2012-ben a hosszú hétvégék idején a vendéglátás alszámla keretéből közel másfél milliárd forintot, a szálláshely alszámla keretéből majdnem 850 millió forintot, míg a szabadidő zsebből több mint 300 millió forintot költöttek a kártyabirtokosok. A számok azt is bizonyítják, hogy nem csak a zsebek feltöltése, hanem a kártyahasználat, a cafeteria felhasználása is jelentősen megnőtt.

2012 novemberéig majdnem 50 milliárd forintot töltöttek fel az OTP SZÉP Kártya utalványszámlákra a munkáltatók. A dolgozók az eddig átutalt összeg több mint felét már el is költötték. A Pénzintézet tervei szerint újabb nagyobb fizetési hullám várható az év végén, az ünnepek miatt.

Az OTP arra is figyelmeztet, hogy a 2011-ben átadott plasztik kártyákra még 2011-ben feltöltött keretösszegeket 2012. december 31-ig fel kell használni. Az el nem költött 2011-es cafeteria érvényessége ekkor lejár. A 2011-ben utalt összeget azonban csak szálláshely szolgáltatásokra lehet fordítani.

Ez a határidő az MKB SZÉP Kártya birtokosokat is érintheti, hiszen az MKB is 2011-ben kezdte meg az utalványkártya kibocsátását.

További cikkeink: