Győr a folyók városa és a fröccs szülőhazája

A folyók és a találkozások városa Győr, ahol a Mosoni-Duna, a Rába és a Rábca mellett más is folyik a Fröccsfesztivál alkalmával. A Győrkőcfesztivál és a Barokk Esküvő is sok érdeklődőt vonz. A Kisalföld fővárosát a vaskakas óvja a törökök ideje óta, a hangulatos belváros pedig elvarázsolja a látogatót.

Tudta, hogy Győrben született meg a fröccs? Az úgy kezdődött, hogy 1842-ben Jedlik Ányos feltalálta a szódavizet, amit aztán a bencés szerzetesek borral ízesítve is megkóstoltak. Ezt az eseményt ünneplik minden évben a Fröccsfesztivállal. Győrt mégis a folyók városaként emlegetik. A Mosoni-Duna, a Rába és a Rábca is itt találkozik. Az utak is összefutnak, a városba látogató emberek pedig a helyiek vendégszeretetével találkozhatnak. Győr a találkozások városa!

Győr-Moson-Sopron megye székhelye félúton fekszik Budapest és Bécs között. Győr – római nevén Arrabona – műemlékekben gazdag város. Hangulatos belvárosi séta keretében fedezhetjük fel a templomokat és palotákat, vagy megcsodálhatjuk a Gutenberg téren található legendás Frigyláda-szobrot. A Dunakapu téren a város közismert szimbóluma, a vaskakas magasodik a látogatók fölé. Méltó emléket állítva annak, hogyan szerezték vissza a magyarok 1598-ban a kakas segítségével a várost a törököktől.

A Rába sziget – mai nevén Radó-sziget – hangulatos és kedvelt séta és pihenőhely. A sziget a város történelmi magjában található, a Rába torkolata előtt. A Rába kettőshíd önmagában is érdekesség. Az Ifjúság hídjáról a Káptalandombra láthatunk, amelynek kiemelkedő pontja a Püspökvár és a Győri Székesegyház.

A vaskakas más formában is jelen van a városban. A győriek jól tudják, hogy gyermekeinkben van a jövőnk, így számos gyermekbarát programmal várják a családostól érkező látogatókat. A Vaskakas Bábszínház előadásai, valamint a július első hétvégéjén zajló, és hatalmas népszerűségnek örvendő Győrkőcfesztivál is kiváló lehetőséget biztosítanak az önfeledt kikapcsolódásra.

Gyerekek és felnőttek számára egyaránt jó szórakozást kínál a Xántus János Állatkert. Eredetileg a hazai állatvilág megismertetése volt a célja, mára színvonalas állatkertté nőtte ki magát. Szinte minden földrészről, de legnagyobbrészt Afrikából származó állatokkal lehet itt találkozni. A SZÉP Kártya szabadidő és rekreáció kerete sok más szolgáltatás mellett növény- és állatkerti belépők vásárlására is fordítható.

Augusztus közepe táján a város többszáz évvel visszaforgatja az idő kerekét. A Barokk Esküvő alkalmával megelevenedik a XVII. század. A különleges, jelmezes-kosztümös rendezvény keretében egy igazán szerencsés pár fogadhat örök hűséget egymásnak. Az akkori kor hagyományai szerint zajló pompás ceremónia a résztvevők és a kíváncsiskodók számára is különleges élmény.

A város az egészségturizmus tekintetében is élenjár. Tökéletes választás a Rába-Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdő a család minden tagja számára. Ez az izgalmas fürdőkomplexum hatalmas, öt hektárnyi területen várja a látogatókat.

Győrben az egyházmegyei kincstár és könyvtár is látogatható. A jellegében liturgikus tárgyakat az ajándékozó főurak és püspökök adományozták az egyháznak. Az ötvösmunkák és textil garnitúrák nagy része a XV-XVI. századi magyar mesterek munkái.

Az 1600-as évek derekán épült Loyolai Szent Ignác bencés templom díszes épülete a város egyik jellegzetes látnivalója. Feltétlenül meg kell tekinteni a különleges hangulatú, nyolcszög alaprajzú Zsinagóga épületét is. Lenyűgöző látványosság!

Kulturális nevezetességei között feltétlenül meg kell említeni a komoly hírnevet szerzett Győri Balett társulatot, vagy a neves Győri Nemzeti Színházat, de a város a sportok terén is kimagasló érdemeket szerzett.

Győrtől nincs messze Pannonhalma, melynek fő nevezetessége a Kosaras dombon található Pannonhalmi Bencés Főapátság. A szerzetesközösség a híres könyvtár mellett különleges borászati és gasztronómiai élményekkel várja a látogatókat.

További települések:
Debrecen Szeged Sopron Eger Hévíz