Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

Ha van egy város, amely valóban a magyarság nemzeti önazonossága részének nevezhető, akkor az Ópusztaszer. Ez az a település, amelyről még Árpád fejedelem idejéből is vannak feljegyzések. Így Ópusztaszer azóta nevezhető a magyarságénak, amióta egyáltalán beszélhetünk magyarságról.

Település: Ópusztaszer

Egy Szer nevezetű településről már Anonymus is említést tett a Gesta Hungarorumban, amelyről azt mondja, hogy Árpád fejedelem és annak vezérei itt ejtették szerét az ország minden dolgának. Nem hiába van tehát, hogy az ott található monostor mellett egy Árpád-emlékmű áll, amely 1896-ban a Honfoglalás 1000 éves évfordulójára emeltetett.

Szer településen egyébként az Alföld egyik legnagyobb és leggazdagabb monostora állt, mely köré város települt. Így vált Szer a középkor végére mezővárossá.

Ópusztaszerre azonban nemcsak az Árpád-emlékmű és a monostor miatt érdemes ellátogatni, bár ezek kétségkívül már magukban is elég hívogató erővel bírnak. Itt számos egyéb tárgy vagy éppen bemutató, aktív vagy passzív tevékenység is elősegíti a magyar történelem megismerését. Nagyszerű lehetőséget kínál például a Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény, melynek épületeit körüljárva, és azokba bepillantva az ide látogatók megismerhetik a szegedi parasztság hétköznapjait és ünnepeit, hiszen szinte egy 19. századi falu képe bontakozik ki a szemük előtt. Sőt, arra is lehetőséget kapnak, hogy maguk próbálják ki a teknőben való mosást, a kézimalomban való őrlést, a dagasztást vagy éppen a kemencében való sütést.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

De persze az Ópusztaszeren vendégeskedők nemcsak a 19. századi Magyarországot ismerhetik meg. A Nomád Park segítségével az eurázsiai puszta népeinek a világa is bemutatásra kerül. Ez régészeti leletek és néprajzi párhuzamok segítségével történik. És, hogy az aktív tevékenységek itt is teret kapjanak, akinek kedve szottyan hozzá, íjászkodhat is.

Az íjak azonban nemcsak itt kerülnek előtérbe. Azoknak akik kedvelik ezt a sportot, kihagyhatatlan a Lovasbemutató megtekintése a Lovaspályán, ahol a honfoglaló őseink legendás harcmodora kerül bemutatásra a fegyverhasználatukkal együtt, amelyhez hozzátartozik az íj, a kelevéz, a szablya és a fokos is.

Az Ópusztaszerre látogatóknak megéri felkeresni a Látogatóközpontot is, ahol 3D-s vetítőterem, konferenciaterem, Hungarikum tárház, Információs Pont és a Feszty Kávézó várja őket. De persze nemcsak a kávézó viseli a Feszty nevet. Kihagyhatatlan ugyanis a Feszty-körkép, amely a Rotundában található, és az Emlékpart legfőbb látványossága. Ez a hatalmas alkotás hat egymáshoz kapcsolt jelenetben mutatja be a magyarok Kárpát-medencébe való bejövetelét.

De ez még nem minden. A tóparton megismerhetik a látogatók a tiszai fafeldolgozást is, a gátőrházban pedig a Szegedet romba döntő nagy árvizet mutatja egy fény- és hangjáték.

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkról bővebben a www.opusztaszer.hu oldalon tájékozódhatnak!