Kiemelt ópusztaszeri (és környéki) elfogadó helyek:
A település kedvelt célpontjává vált a belföldi turizmusnak, kellemes hangulata, érdekességei, nyugodt pihenésre alkalmas helyei mind-mind vonzóvá teszik a környéket, ezen túl a Szépkártya elfogadóhelyek Ópusztaszer térségében is szép számmal gyarapodtak, így a kedvező fizetési lehetőségek is tovább segítik a turizmus helyzetét.
A Dél-Alföldön, Csongrád megye középső részén található Ópusztaszer. Az alföldi táj szépségei mellett ez a község a Nemzeti Történelmi Emlékpark révén is komoly turisztikai népszerűségnek örvend. Itt található a Magyarország történelmét bemutató hatalmas Feszty-körkép is. Már az emlékparkba való betérés is látványos, hiszen a főkapu, a Szegedi kapu hatalmas tagolt üvegkupolaként magasodik. Pillérein szegedi képzőművészek alkotásait lehet megtekinteni. Az Emlékpark öt fő részre tagolódik, és az egyes egységek közötti útvonalon különleges emlékművek, köztéri szobrok teszik érdekesebbé a sétát. Az első egységben, a Rotundában kapott helyet többek között a Feszty-körkép. A Monostor részben a középkor mezőváros monostorának romjai, valamint a „Szer hangja” kapott helyet. A Csete-Jurták képezik a harmadik egységet. A negyedik a Skanzen, mely a megye, és a szegedi nagytáj népi építészetét mutatja be.
Az ópusztaszeri Nomád Park a honfoglaló magyarok szokásait, életét ismerteti. Itt íjászat és lovasbemutató várja az érdeklődőket. Plasztikkártya elfogadó helyeket Ópusztaszeren is találni. Érdemes a plasztikot is magunknál tartani, ha ebbe az egyedi hangulatú községbe látogatunk.
Fedezze fel a Széchenyi Pihenő Kártya elfogadó helyeket Ópusztaszer környékén és takarékoskodjon akkor is, ha pihen és kikapcsolódik. A weboldalunkon minden információt és lehetőségek megtalál, amire csak szüksége lehet.