SZÉP Kártya elfogadóhelyek Győr térségében

Kiemelt győri (és környéki) elfogadó helyek:

A település kedvelt célpontjává vált a belföldi turizmusnak, kellemes hangulata, érdekességei, nyugodt pihenésre alkalmas helyei mind-mind vonzóvá teszik a környéket, ezen túl a Szépkártya elfogadóhelyek Győr térségében is szép számmal gyarapodtak, így a kedvező fizetési lehetőségek is tovább segítik a turizmus helyzetét.

További látnivalók és SZÉP Kártya elfogadóhelyek Győr településen:

Magyarország egyik legpatinásabb nagyvárosa Győr, mely építészeti, kulturális örökségekben és programkínálatban gazdag. Győr-Moson-Sopron megye székhelyét a vizek városának is nevezik. Itt torkollik a Rába folyó a Mosoni-Dunába, és a Rába által körülölelt Radó szigeten vagy a Duna-parton tett séták is a felüdítő kikapcsolódást szolgálják. A belvárosban járva a barokk kor hangulata köszönti a látogatót. Történelmi korokat idéző palotái, gyönyörű templomai mellett királyi ereklye, a Szent László Herma is megtekinthető. A Székesegyház, a Püspökvár és a Püspöki Palota, valamint a Nyugat-Dunántúl egyik legpatinásabb épülete, a Zichy-palota mellett mindenképpen érdemes felkeresni a Gutenberg téren álló Frigyláda-szobrot is. Hosszasan el lehet időzni továbbá a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár hatalmas gyűjteményében is, és a Kovács Margit Állandó Kiállítás kerámiái között. Az óváros főterén, a Széchenyi téren magasodik a Loyolai Szent Ignác bencés templom. Ez az egyik legszebb, kora barokk stílusú épület hazánkban. Jelentős turista látványosság a Bécsi kapu téren található Várkazamata-Kőtár is. Győrben bármerre is induljon az ember, mindenfelé a város múltjának csodái köszönnek vissza. A tárgyi emlékek mellett érdemes a győri kulturális programokat is felfedezni. A túrához tökéletes partner lehet a plasztikkártya is, hiszen városszerte találhatóak vendéglők, éttermek. Ha több időt töltenénk Győr szépségeivel, a szálláshelyek között is számos elfogadóhely közül választhatunk.

Fedezze fel a Széchenyi Pihenő Kártya elfogadó helyeket Győr környékén és takarékoskodjon akkor is, ha pihen és kikapcsolódik. A weboldalunkon minden információt és lehetőségek megtalál, amire csak szüksége lehet.