Zöld Ász Fogadó - Szabadszállás

Hangulatos, otthonos, családbarát éttermünknek 50 fő a befogadóképessége. Az étlap összeállításánál a Magyar ízekre koncentráltunk, – a helyi gasztronómiai szokásokat helyeztük előtérbe – de számos más modern étel is megtalálható kínálatunkban.

Vendéglátás  >  Szabadszállás  >   Étterem
Dél-Alföld   >  Bács-Kiskun
Jellemzők: Házias ételek, Heti menü, A la carte, Házhozszállítás, Szálláslehetőség
E-mail: -
Web: -
SZÉP Kártya elfogadás:
OTP
SZÉP Kártya
MKB
SZÉP Kártya
K&H
SZÉP Kártya
Zöld Ász Fogadó - Szabadszállás SZÉP Kártya
A Zöld Ász Fogadó Kecskeméttől negyven kilométerre, Szabadszállás központjától mindössze pár percnyi sétára található a város szélén. A fogadó épülete az 1900-as évek elején épült. Akkor még Tilingerként funkcionált (Tilinger kocsma), majd vendéglő, később irodaház lett belőle. Patinás jellegénél fogva hamar megnyerte tetszésemet, és a fantáziám már akkor egy egészen más tevékenységet látott benne. 1992 óta a tulajdonom, bár akkor még kicsit lerobbant állapotban volt. A felújítási, és átalakítási munkák eredménye azt hiszem, magáért beszél. Először, még étterem, és söntésként 1997-ben fogadtuk a vendégeinket, és a második lépcsőben történt átalakításoknak köszönhetően 2003 óta már fogadóként 6 fő részére szállást is tudunk biztosítani vendégeink részére.

Különtermeink (kisterem 30 fő, vadászterem 50 fő, csárda 80 fő), technikai berendezéseivel lehetőséget teremtenek különböző rendezvények megszervezésére, konferenciák, tárgyalások, előadások, bemutatók, esküvők egyéb családi- és kulturális rendezvények lebonyolítására.

Éttermünk állandó étlapja mellett folyamatosan megújulva az idénynek megfelelő napi ajánlatokkal, mind a magyar mind a nemzetközi szakácsművészet remekei megtalálhatók, de egyes elemeiben megtartottuk a tradicionális magyar konyha ízeit, remekeit. Az ételeink a legmodernebb konyhai eszközök segítségével készülnek, köszönhető ez a 2018-as évben megtett konyhai felújításnak.

Éttermünk meghitt, családias hangulatával várja Kedves Vendégeit. Udvarias, szakképzett felszolgálóink gondoskodnak arról, hogy Ön elégedetten távozzon. Nagy örömmel és megtiszteltetéssel vennénk, ha meglátogatnának bennünket, és vendégül láthatnánk Önöket. Nagyon sok szeretettel várja kedves vendégeit a fogadó valamennyi dolgozója és tulajdonosa.

Zöld Ász Fogadó - Szabadszállás SZÉP Kártya

Cím:
6080 Szabadszállás, Dózsa György u. 21.
Tel.: (76) 354 264
E-mail: -
Web: -
Nyitvatartás:
01.01 - 12.31.
GPS:
46° 52' 49.2" N, 19° 13' 40.9" E
Megközelítés:
Autóval Kecskeméttől 40 kilométerre az 52 számú főút mellett található, vonattal a Budapest-Kelebia útvonalon közelíthető meg.