Utazás
Szegfű Apartman - Hajdúszoboszló
A rovat támogatója:

Hőség és SZÉP Kártya miatt teltház a Balatonon

Az elmúlt hetekre jellemző időjárás, a SZÉP Kártya és az Erzsébet-program is oka annak, hogy idén nyáron ilyen sokan látogattak el a Balatonra. A statisztikák szerint húsz éve nem nyaraltak ilyen sokan a magyar tenger partján, és a nyárnak még nincs vége.

Település: Balaton

A Balaton, mint úti cél mindig is népszerű volt. Azonban az idei nyár rég nem látott vendégforgalmat eredményezett. Ez egyrészt annak is köszönhető, hogy nagyon meleg, fürdőzéshez tökéletes az idő. Másrészt az is nagyot lendített a belföldi turizmus forgalmán, hogy sokan használják ki az Erzsébet-program, illetve a SZÉP Kártya által igénybe vehető lehetőségeket.

Az Erzsébet-program a rászoruló, nehéz helyzetű családoknak ad lehetőséget egyhetes nyaralásra. A Széchenyi Pihenő Kártyával rendelkezők pedig az ország szinte bármely pontján pihenhetnek, kikapcsolódhatnak a szolgáltató SZÉP Kártya elfogadóhelyeken. A pihenni vágyók – az utóbbi időszak tapasztalatai alapján – általában az utolsó pillanatokra hagyják a szállásfoglalást. Mivel július óta kedvező az időjárás a vízparti üdüléshez, a Balaton iránti kereslet jelentősen megnövekedett. Elmondható, hogy idén nyáron teltház van a magyar tengernél.

Hőség és SZÉP Kártya miatt teltház a Balatonon

A SZÉP Kártyát a szakemberek a magyar turizmus lélegeztetőjének is tartják. A hazai turizmus további népszerűsítése érdekében fontos, hogy a munkáltatókat ösztönözzék az ilyen jellegű juttatások további biztosítására. Erről még májusban beszélt a turisztikáért felelős helyettes államtitkár, Horváth Viktória.

A legutóbbi SZÉP Kártya módosítás még több rugalmasságot, újabb átjárhatóságot biztosít a kártyahasználók és az elfogadóhelyek számára. Ennek is köszönhető, hogy az utalványkártyával rendelkező dolgozók igyekeznek kihasználni a SZÉP Kártya egyenlegük által kínált lehetőségeket. A családok a kártyán lévő összegből nyaralnak, hiszen szálláshely költségeket, és már strand- és fürdőbelépőt is, mindhárom alszámla keretéből lehet finanszírozni.

További utazásos cikkeink:
Kiemelt SZÉP Kártya elfogadóhelyek: