Harkány Baranya megyében, a Tenkes hegy lábánál elterülő üdülőváros, mely kellemes klímájával, élményekkel, látnivalókkal várja az ide látogatókat. A Harkányi Gyógyfürdőben világhírű gyógyvize számos betegségre fejti ki jótékony hatását. A település természeti adottságai is rendkívül kedvezőek hiszen a kedvező éghajlata, a gyógyfürdő mikroklímája és az évi 2100-2200 napsütéses óra kiváló kiegészítője egy gondosan megtervezett fürdőkúrának.
Az Activity Apartman Harkány csendes részén, nyugodt zöldövezeti környezetben, a fürdő bejáratától 500 méterre található. A klimatizált apartmanunkban két kétszemélyes ágy van elhelyezve amely kitűnően segíti a nyugodt és pihentető alvást. Ezen kívül egy teljes értékű pótágy is vendégeink rendelkezésére áll.
A konyhánk jól felszerelt: elektromos tűzhely, hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító, illetve edények és étkészlet is található melyek vendégeink kényelmét szolgálják. Kisgyermekkel érkező vendégeink részére etetőszéket, baba étkészletet, játékokat, fürdetőkádat, babaágyneműt és takarót is biztosítunk.
HÁZI ÁLLATOT SAJNOS NEM FOGADUNK.
Teljesen felújított, otthonos apartmanunk az év minden szakában várja az aktív pihenésre és kikapcsolódásra vágyó vendégeit. Az Apartman közvetlen környékén több étterem, üzlet, kávézó is található.
A közelben orvosi rendelő, gyógyszertár valamint számos szolgáltatást nyújtó üzlet (masszázs, fodrász, szolárium stb.) várja vendégeit. Az Activity Apartmantól pár perc sétára gyönyörűen kiépített park és játszótér található, mely a gyermekek részére önfeledt szórakozási lehetőséget biztosít. Kirándulási lehetőségek a közelben: Siklós, a siklósi vár 4 km-re található, amely kerékpárral, de akár gyalogosan is megközelíthető a kiépített kerékpárúton. A méltán híres Villány és a villányi borvidék 20 km-re helyezkedik el, amely egész évben színvonalas programokkal és mennyei borokkal várja vendégeit. Kerékpárral és menetrend szerinti autóbusszal is kiválóan megközelíthető.