SZÉP - infó

Így ügyeljünk a SZÉP Kártya biztonságára

A SZÉP Kártya biztonságos használatnak érdekében érdemes odafigyelnünk néhány jótanácsra. A kellő körültekintés és a figyelmes kártyahasználat mellett nyugodtan élvezhetjük az új cafeteria (béren kívüli juttatás) elem által biztosított lehetőségeket.

Jelenleg már több mint 350 ezer SZÉP Kártya van forgalomban Magyarországon. A kártyahasználat – éppen úgy, mint a bankkártyák esetében – kellő körültekintés mellett nemcsak kényelmes, de biztonságos is lehet. A SZÉP Kártyák mágnes csíkkal lettek ellátva, így használatuk során nincs szükség PIN kód alkalmazására.

A biztonságos kártyahasználat – és cafeteria keretünk megóvása – érdekében érdemes fokozottan figyelni a következőkre.

Az első használat előtt szükség van a SZÉP Kártya aktiválására. Ehhez meg kell adnunk a kártyaszámot és a kibocsátótól kapott TeleKódot (a kártya számának utolsó három számjegye), valamint a kártyabirtokos születési dátumát, vagy egy önálló jelszót – ami az egyik banknál a születési dátum, a másik banknál az adóazonosító jel. A születési dátumunk viszonylag könnyen megszerezhető (például közösségi oldalakon keresztül).


Tanács:
  • A SZÉP Kártya aktiválása után azonnal cseréljük le a jelszót vagy a TeleKódot. A szolgáltatók ezt javasolni is szokták. Kártyánk számát kezeljük gondosan, és csak az elfogadóhelyen, a kártya használatakor adjuk meg.
  • A kártyával együtt kapott tájékoztatón minden adat szerepel, így azt gondosan őrizzük meg.

Ha személyesen fizetünk a SZÉP Kártyával, az elfogadóhelyek ellenőrizhetik a személyazonosságunkat. A kártya hátulján rajta kell lenni a kártyabirtokos aláírásának, emiatt aláírás nélkül a kártya érvénytelen. A személyes fizetés esetén az egyik bizonylatot a kártyabirtokosnak alá kell írnia, majd a pénztáros összeveti az aláírásokat.


Tanács:
  • A kártya használatakor kapott bizonylatot, a blokk másodpéldányát ne dobjuk ki, és ne hagyjuk az elfogadóhelyeken, hanem tegyük el. A nyugtát mindenképpen várjuk meg a tranzakciót követően.
  • A bizonylatot azért is őrizzük meg, és kezeljük kellő figyelmességgel, mert az aktuális egyenleg mellett szerepel a bizonylaton a teljes, 16 jegyű kártyaszám, a kibocsátó neve, valamint a kártya lejárati dátuma. Ezen adatok ismeretében ugyanis interneten már lehetőség van a keretösszeg felhasználására, fizetésre.
  • A SZÉP Kártya számát, valamint lejáratának dátumát ne tartsuk könnyen hozzáférhető helyen, valamint ne áruljuk el senkinek.
  • A cafeteria keret egyenlegét rendszeresen és tételesen ellenőrizzük. Bármilyen gyanús tranzakció észlelése esetén jelezzük ezt a kártyakibocsátó felé, és/vagy tiltsuk le a SZÉP Kártyát.

A kártyával POS, vagy SZÉP Kártya terminál segítségével, valamint telefonos érvényesítés mellett internetes felületen is lehetőség van fizetni. Az online fizetéshez a személyes kártyahasználatnál kevesebb azonosítási lehetőség is elegendő. Az internetes vásárlás alkalmával ugyanis négyféle adatot kérnek: a kártya számát, a kártyabirtokos nevét, a kibocsátó bank nevét, valamint a kártya érvényességének idejét. A jelenlegi tapasztalatok alapján, ha már a kártya érvényességi dátuma és a kártyaszám helyesen kerül beírásra, a további adatok megadása nélkül is sikeres lehet a tranzakció.


Tanács:
  • A SZÉP Kártyát tároljuk biztonságos helyen, ügyeljünk arra, hogy a számát ne olvashassák le. Online fizetés esetén – éppen úgy, mint a bankkártya használata során – csak biztonságos számítógépen adjuk meg adatainkat.

Manapság már nagyon sokan, sokféle területen használjuk a bankkártyáinkat. A SZÉP Kártya hasonló elven működő plasztikkártya. Érdemes ezért a bankkártyánál már megszokott, fokozott óvatossággal használni, hogy a pihenésünk, szórakozásunk zavartalan legyen.

További cikkeink: