SZÉP - infó

A SZÉP Kártya igazán népszerű

A SZÉP Kártya egyre nagyobb ismertségnek és népszerűségnek örvend. Egy reprezentatív felmérésből kiderült, hogy a cafeteria elemek között, az Erzsébet utalvány után ez a második legnépszerűbb juttatás. A SZÉP Kártya kibocsátó bankok (OTP, MKB, K&H) április közepétől a kereszt elfogadás problémáját is kiküszöbölték.

Felmérést készítettek az OTP Pénztárszolgáltató megrendelésére a béren kívüli juttatással kapcsolatban. A felmérés azt vizsgálta, hogy 2012-ben hogyan alakul a dolgozók részére biztosított cafeteria-keret. Az adatok szerint idén közel 15 százalékkal kevesebb munkáltató biztosít munkavállalói részére béren kívüli juttatást. Az is kiderült, hogy az egy főre eső juttatások összege csökkent, átlagosan 7 százalékkal.

Azonban a reprezentatív felmérés arra is rávilágított, hogy a jelenlegi cafeteria elemek népszerűségi listáját az Erzsébet utalvány vezeti, amit a Széchenyi Pihenőkártya, azaz a SZÉP kártya követ. A felmérés szerint azokon a munkahelyeken, ahol ez elérhető, a dolgozók 67 százaléka választotta a SZÉP Kártya legalább egyik alszámláját a cafeteria juttatás igénybe vételéhez. A népszerűségi felmérésben a harmadik helyen az önkéntes egészségpénztári juttatás foglal helyet, amit a munkavállalók 66 százaléka igényelt.

A SZÉP Kártya második helyezése azt bizonyítja, hogy a kártyával szemben támasztott, pozitív várakozások megvalósulni látszanak. Az OTP Pénztárszolgáltató részéről Tölgyesi András értékesítési és marketing igazgató elmondta, a felmérés a hazai cafeteria-piac megismerését célozta. Az OTP célul tűzte ki, hogy az ügyben érintett munkáltatók, munkavállalók és elfogadóhelyek felé a legjobb szolgáltatást nyújtsák.

Az OTP SZÉP Kártya és a cafeteria rendszer kapcsán elhangzott, hogy az OTP a hat legnépszerűbb béren kívüli juttatási forma közül ötöt is biztosít ügyfelei részére.

A SZÉP Kártya népszerűségét a számadatok mutatják a legjobban. Ezekből kiderül, hogy 2012. április 1-ig 12.800 munkáltató igényelt 423 ezer munkavállalója számára kártyát. Ez a március 20-i adatokhoz képest közel húsz százalékos növekedés.

A három kártyakibocsátó bank, az OTP, a K&H és az MKB a márciusi 15 ezerhez képest április elsején már 18.200 elfogadóhelyet tudhatott a partnerei között. A SZÉP Kártya népszerűsége várhatóan még tovább fog növekedni, miután április 15-től megoldódott a bankok közötti keresztelfogadás problémája is.

További cikkeink: