Mozijegy mizéria – most akkor lehet SZÉP Kártyára, vagy nem?

SZÉP Kártya

 Bár a SZÉP Kártya szabadidő alszámlája használható a legszélesebb körben, a jogszabály szerint MOZIJEGYET TOVÁBBRA SEM lehet vele vásárolni. Április elején azonban elhangzott egy nyilatkozat a Kossuth Rádióban a NAV adószakmai szóvivőjétől, hogy a plasztikkal TOVÁBBRA IS lehet mozijegyet venni. Utána jártam, átnéztem alaposan a jogszabályt, és körbe telefonáltam a kibocsátókat is. Én továbbra sem fogok a mozi pénztáránál próbálkozni…

Amióta jelen van az életünkben a Széchenyi Pihenő Kártya, azóta megy az összehasonlítgatás az időközben kivont üdülési csekkel. A kártya megjelenése óta vannak olyan szolgáltatások, olyan területek, melyeket hiányolnak a kártyahasználók. Ilyen hiánynak számít a mozijegy-vásárlás lehetősége.

A plasztik működését szabályozó kormányrendeletet időközben módosították. Jelentősen bővült a SZÉP Kártya szabadidő alszámla felhasználásának köre. Sportosabb lett, bele került a korábban hiányolt uszodabelépő, a horgászathoz szükséges napi-hetijegyek vásárlása, és már sporteszközt, sportpályát is lehet a keretből bérelni.

De! Mi a helyzet a mozival? A mozijegy-vásárlási lehetőséget kezdetek óta hiányoljuk a Szép-kártyával kapcsolatban. A téma azért is került most általam napirendre, mert „zavar keletkezett az erőben”. Április elején a NAV adószakmai szóvivője, Linczmayer Szilvia nyilatkozott a Kossuth Rádióban. A mozijegy kapcsán kiemelte, hogy elcsípett egy beszélgetést a metrón. Fiatalok panaszkodtak arról, hogy nem fogadták el a plasztikjukat a moziban. Elmondta, hogy komoly félreértésről van szó, továbbra is lehet SZÉP Kártyával mozijegyet vásárolni. A dolog nem áprilisi tréfa, hiszen nem elsején jött a hír, hanem negyedikén. A szóvivő hölgy továbbá kérte a pénztárosokat, tartsák ezt szem előtt.

A kijelentéssel csak az a baj, hogy mozijegyet eddig sem lehetett venni a cafeteria keretből… Annak idején, az üdülési csekkből lehetett, de most a SZÉP Kártya van műsoron.

A jogszabály, valamint a TEÁOR kódok szerint hiába is próbálnánk mozijegyet vásárolni a cafeteria kártyával. Csak akkor használhatjuk fizetésre a kártyát a moziban, ha ott fogyasztunk a vendéglátás keretből. Utána néztem ugyanis, és a következőket találtam.

A mozi, illetve a filmvetítés az 59.14-es TEÁOR-kód alatt található. Ha megnézzük a SZÉP Kártya működéséről szóló, a 301/2012. (X. 26.) Kormányrendelet által módosított 55/2011. (IV. 12.) Kormányrendelet 5. § (1) bekezdés c) pontját, abban egyetlen utalást sem találunk az 59.14-es kódra, pedig tételesen fel van sorolva minden érintett szolgáltatási kör.

Erre jön a következő fricska. Bár a jogszabály szövege egyértelműen megszabja, mire költhető a cafeteria-keret, én azért körbe telefonáltam a kártyakibocsátó pénzintézeteket. Megérdeklődtem, vajon ők mit gondolnak a mozijegyes témáról. A három bank (OTP, MKB és K&H) három különböző véleményt adott.

Az MKB ügyfélszolgálatosa „kerek perec” közölte, hogy mozijegyre nem használható a kártya. Az OTP-nél azt mondták, hogy 2013. április 1-jétől igazából nem lehet mozijegyet vásárolni a plasztikkal, de van olyan fővárosi mozi, ahol elfogadják. A K&H munkatársa pedig felsorolt 5-7 olyan budapesti mozit, ahol lehet a juttatásból jegyet venni…

A dolog számomra roppant érdekes, és elgondolkodtató. Adva van egy jogszabály, mely pontosan meghatározza, mit szabad, és mit nem. Aztán a NAV illetékese a rádióban egyértelműen kijelenti, hogy továbbra is lehet mozijegyet venni SZÉP Kártyával, minden egyéb információ csak komoly félreértés. Végül a három kibocsátótól kapott három eltérő tájékoztatás megint csak tűnődésre ad okot: Valaki(k) akkor itt valamit nem jól tud(nak).

A kezdetek óta figyelemmel kísérem ezt a juttatási formát, és gyakran nézek bele a rendelkező jogszabályba is… Javasolnék valamit… Ha szabadidőtökben moziba mentek, inkább vigyetek magatokkal készpénzt a jegyre, mert az a biztos.


Both comments and pings are currently closed.

Comments are closed.

Powered by WordPress | Thanks to DJ and Addicting Games