Hír

Tartja piacvezető szerepét az OTP

Az OTP SZÉP Kártya továbbra is a legnagyobb piaci részt, 75%-ot tudhatja magáénak. 700 ezer felé közelít a kibocsátott kártyák száma, és több mint negyvenezer felhasználási lehetőség várja a kártyabirtokosokat országszerte.

Az OTP SZÉP Kártya első megjelenése óta több mint két év telt el. Az OTP Pénztárszolgáltató a kezdetektől fogva uralja a Széchenyi Pihenő Kártya piacát, és pozícióját stabilan őrzi. Jelenleg közel egymillió munkavállaló részesül valamilyen elektronikus formájú béren kívüli juttatásban. Ebből a SzépKártya tulajdonosok száma a 700 ezer felé közelít. A 2013-as esztendőben októberig több mint százezer kártya került legyártásra. A szolgáltatók között már 22 ezer szerződött partnert, valamint közel 15 ezer szerződött munkáltató köszönthet partnerei között az OTP. A bank teljesítette az idei évre vonatkozó célkitűzését: megőrizte 75%-os piaci részesedését a SZÉP-Kártya pacán.

Két év távlatából elmondható, hogy az összes feltöltés elérte a százmilliárd forintot. Ennek mintegy háromnegyedét, 73 milliárd forintot használtak fel a SZÉPkártyás dolgozók. A pénztárszolgáltató szakemberei szerint csak 2013-ban eddig 44 milliárd forint áramlott a hazai vendéglátás és turizmus ágazataiba a pihenőkártyának köszönhetően.

A SZÉP-Kártya alszámláival kapcsolatban kiderült, hogy továbbra is a legnagyobb népszerűséget a vendéglátás alszámla élvezi, azonban a szabadidő alszámla szolgáltatási körének bővítése módosíthatja a rangsort. Közel 50 milliárd forintot költöttek a vendéglátás zsebből a kártyabirtokosok. 15 milliárd forintnyi összeg került felhasználásra a szálláshely alszámláról, míg a rendkívül sokoldalú szabadidő zsebből is már majd 10 milliárd forintot költöttek.

Mindamellett, hogy egyre többen használják ki a kártya által nyújtott lehetőségeket a hosszú hétvégéken, és a nyári szezon is rekordokat döntött, elmondható, hogy az utalványkártya a mindennapok során is társunkká vált. Több mint 40 ezer felhasználási lehetőséget vehetnek igénybe országszerte az OTP SZÉP Kártya tulajdonosok. A statisztikai adatokból az is észrevehető, hogy a fiatalabb korosztály is növekvő mértékben fordítja cafeteria keretét a nyári szórakozásokra, fesztiválok belépőinek megszerzésére. A pénztárszolgáltató a jövőre nézve is szeretné megtartani jelenlegi, 75%-os részesedését a SZÉPKártya piacán, ezért igyekeznek minden lehetőséget megadni a munkavállalók és a munkáltatók számára a Pihenőkártyával kapcsolatos szolgáltatások, adminisztráció és egyéb alkalmazások terén.

További cikkeink: