Hír

SZÉP-Kártya által is fejlődik a hazai turizmus

A hazai turizmus helyzete a 2013-as esztendőben kedvezően alakult. Nőtt a vendégéjszakák száma és növekedést mutatott a belföldi turizmusból származó bevétel is. Mindez a szépkártya elterjedésének is köszönhető.

A 2013-as esztendő a belföldi turizmus szempontjából jól alakult. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adataiból kiderült, hogy mintegy 10 százalékkal nőttek a hazai turizmusból származó bevételek, és jelentősen (több mint 16 százalékkal) emelkedett a belföldi vendégéjszakák száma is.

A minisztérium szakemberei mindezt a SZÉP Kártya érdemeinek is tulajdonítják. A pihenőkártya felhasználását a tavalyi évben kétszer is módosították. Ennek köszönhetően egyrészt a május 31-ig fel nem használt juttatási keretet a kibocsátó visszautalja a munkáltató számlájára. Másrészt bővült az alszámlák szolgáltatási köre: immáron mindhárom zseb felhasználható fürdő- és strandbelépő vásárlására. Ez utóbbi azért is fontos, mert hazánk turizmusának egyik legfontosabb húzóerejét fürdőkultúránk, a hazai fürdővárosok, gyógyfürdők és fürdőkomplexumok biztosítják.

A szakemberek a SZÉP Kártya kapcsán arról is beszámoltak, hogy 2014. január-február időszakban – a 2013-as év ezen időszakához képest – több mint 17 százalékkal több pénz került az utalványszámlákra. A munkáltatók egyre nagyobb számban választják ezt a béren kívüli juttatási formát.

A hazai turizmus helyzete egyben a magyar gazdaság állapotát is jelzi. Bár sokan inkább a többszöri rövidebb belföldi utakat, „hosszú hétvégéket” részesítik előnyben, van igény a hosszabb nyaralásokra is. Kiderült, a vendégek egy része a béren kívüli juttatásokon túl is tud költeni a pihenésre, üdülésre.

A minisztérium szakértői úgy látják, hogy a 2013-ban megfigyelt, pozitív tendencia az idei évben is jellemezni fogja a belföldi turizmust. A SZÉP-Kártya húzóerejére, mely a tavalyi évben egyértelműen érezhető volt, idén is számítanak a szakemberek.

A belföldi vendégéjszakák és a bevételek mellett nőtt a SzépKártya elfogadóhelyek száma is. Szinte az ország bármely pontján várják a szerződött szolgáltatók, szálláshelyek a kártyabirtokosokat. A három alszámla egyaránt felhasználható szállásköltségek fedezésére, és a tavalyi módosításoknak köszönhetően fürdőbelépő vásárlásra is. A plasztikkal többféle módon – SZÉP Kártya terminálon, internetes felületeken és telefonos elfogadással is – lehet a választott szolgáltatásért fizetni.

További cikkeink: