Hír

SZÉP fejlődés a wellness és a falusi turizmus terén

A wellness mellett a kistérségi turizmus bizonyos típusai a válság idején is fejlődést mutatnak. A falun levő szálláshelyek növekvő számban csatlakoznak a szépkártya elfogadóhelyek körébe. A pihenőkártya a várakozások szerint legalább olyan népszerű lesz, mint az üdülési csekk volt.

A hazai turizmus utóbbi években fejlődést produkáló ágazatai a wellness, valamint a falusi turizmus, ezen belül is az agroturizmus. A továbbfejlődéshez a SZÉP Kártya egy nagyszerű lehetőség a falusi szálláshelyek számára, mivel jutaléka nagyon kedvező a kivezetés alatt álló üdülési csekkhez képest.

A szállásadóknak mindhárom kártyakibocsátó bankkal célszerű leszerződniük, hogy ez se legyen gátja az elfogadásnak. POS terminál telepítése nem belépési feltétel, éppen ezért sürgető, hogy a turisztikai főszezonban a SZÉP Kártya elfogadóhelyek már zavartalanul intézhessék az internetes és telefonos ügyfélszolgálatokon keresztül is a kártyaelfogadást.

A falusi szálláshely szobáinak kiadása mellett a továbblépést a programokban gazdag szolgáltatáscsomagok tudják szolgálni. Ezt a SZÉP Kártya szabadidő, rekreáció kerete terhére is fizethetik a turisták, de akár a szállás összegét is rendezhetik vele.

A falusi és agroturizmus ágazat fejlődése új vállalkozások megjelenését is generálja. Fontos, hogy a tapasztalt szállásadók között egyre több fiatal tűnjön fel, akik szívügyüknek tekintik a falusi vendéglátást és a mai kor követelményeinek megfelelő, magas színvonalú kiegészítő szolgáltatásokat - pl. wellness - tudjanak nyújtani. Ennek megvalósításához sok esetben elengedhetetlen a falusi szálláshelyek felújítása.

Az igényeket érdekes kettősség jellemzi. A modern kor technológiájának megfelelő elvárások (internet, televízió), illetőleg a hagyományos falusi hangulatra jellemző igények egyaránt felmerülnek a vendégek részéről. Üdvözlendő, hogy már a falusi turizmus kínálatában is egyre inkább megjelennek a különféle egészségmegőrző és wellness szolgáltatások, programcsomagok is.

További cikkeink: