Hír

Ötödével nőtt egy év alatt a K&H SZÉP Kártya birtokosok száma

A K&H SzépKártya már több mint százezer zsebben megtalálható, mivel egy év alatt ötödével nőtt a kártyabirtokosok száma. A kártyát használók között a legnagyobb népszerűségnek továbbra is a vendéglátás zseb örvend.

A K&H SZÉP-Kártya birtokosok száma a 2013-as esztendőben 20 százalékos növekedést mutatott. Immáron több mint százezren használják a K&H által kibocsátott pihenőkártyát. A kártyabirtokosok számával hasonló arányban, közel 26 százalékkal gyarapodott a SZÉP Kártya elfogadóhelyek száma is. Több mint 150 ezer szolgáltató kötött elfogadói szerződést a K&H-val.

A pénzintézet képviselői arról is beszámoltak, hogy a szállás és a szabadidő alszámla népszerűségében is jelentős növekedés figyelhető meg. Ez annak köszönhető, hogy 2013-tól a strand- és fürdőbelépő-vásárlást is mindhárom zsebből meg lehet oldani. Azonban továbbra is a vendéglátás alszámla a legnépszerűbb. A kártyabirtokosok az esetek közel 60%-ában fizetnek ennek a zsebnek az egyenlegéből.

A SZÉP Kártyás fizetések kapcsán a nyári időszakban, valamint a nagyobb ünnepek idején figyelhető meg a tranzakciószám megugrása. Az is látható, hogy bár az ország egész területén vannak K&H SZÉP-Kártya elfogadóhelyek, az egyes régiókban van eltérés a kártyahasználat gyakoriságában. A fővárosban, valamint az ország középső részében a legaktívabbak a kártyabirokosok.

A kártyabirtokosok számára fontos határidő közeleg. 2014. május 31-ig használható fel a 2012-ben számlára utalt béren kívüli juttatás összege. A határidőig fel nem használt összegeket a kártyát kibocsátó pénzintézet a munkáltató részére visszautalja. Azonban a SZÉP Kártya egyenleg segítségével lehetőség van előleg fizetésére, előre utalásra is.

Amennyiben az utalványszámlán viszonylag kis összeg maradt, a kártyatulajdonosnak módjában áll vegyes fizetési módot is választani. Ilyenkor a Pihenőkártya elfogadóhelyen jelezni kell, hogy fizetéskor kártyával és készpénzzel szeretné kiegyenlíteni a szolgáltatás ellenértékét.

További cikkeink: