Hír

Kutatási eredmények beszélnek a Pihenőkártya népszerűségéről

A különböző cafeteria elemek közül a SZÉP-Kártya népszerűsége fokozatosan erősödik. A juttatást biztosító munkáltatók közül egyre többen választják ezt a lehetőséget. A plasztik a statisztikák szerint az építőiparban a leggyakoribb.

Közzétették a Széchenyi Pihenő Kártya alkalmazásával kapcsolatos legújabb kutatási eredményt. A felmérésbe 500 céget vontak be. A kutatás tárgya a béren kívüli juttatások biztosításának gyakorisága, valamint a cafeteria elemek népszerűségének kérdése volt.

A felmérésben részt vevő vállalkozások arról számoltak be, hogy jelenleg a legnagyobb népszerűségnek az Erzsébet-utalvány örvend, melyet holtversenyben a SZÉP Kártya és a közlekedési költségtérítés követ. Emellett az is kiderült, hogy a cégek csökkenő arányban biztosítanak tömegközlekedésre jogosító bérletet a munkavállalók számára. A SZÉP Kártyát azonban már kétszer annyi vállalkozás biztosítja, mint az előző egy-két évben. A plasztik a cégek körében azért is népszerű, mert könnyen beilleszthető a már meglévő béren kívüli juttatási rendszerbe, és a vállalkozások adminisztratív terhei is csökkennek.

A 2013-as esztendőben a cafeteria elemek gyakoriságát vizsgálva, az eredmények a SZÉP-Kártya egyértelmű népszerűségét mutatják. A plasztik mindhárom alszámlája kedvelt a dolgozók körében. Az elmúlt időszak tapasztalatait tekintve a munkavállalók egyre nagyobb tudatossággal választanak a feltölteni kívánt zsebek között.

A PihenőKártya három zsebe közül még legnagyobb arányban a szálláshely alszámlára utalnak a munkáltatók, azonban a vendéglátás és a szabadidő alszámlát egyre növekvő mértékben választják a dolgozók. Ez főként a szabadidő alszámla szolgáltatási kör bővítésének köszönhető, illetve mindhárom keretből lehet szálláshelyeken fizetni.

A béren kívüli juttatások kérdését aszerint is vizsgálták, hogy mely szektorokban milyen arányban biztosítanak a munkáltatók cafeteriát. Az eredmény azt mutatja, hogy a szolgáltató vállalkozások majdnem 40 százaléka, a mezőgazdasággal és a kereskedelemmel foglalkozó cégek közel 45 százaléka alkalmazza a béren kívüli juttatás lehetőségét. A leggyakoribb terület az építőipar, itt a vállalkozások fele tervez cafeteria elemet a bérezési rendszerben.

További cikkeink: