Hír

Itt a SZÉP (Széchenyi Pihenő Kártya)

A Széchenyi Pihenő Kártya bevezetése gőzerővel folyik, az elfogadóhelyek száma napról napra nő. A SZÉP Kártya használói (munkavállalók és közeli hozzátartozóik) örülhetnek, hisz a 2012. évi turisztikai főszezonra már széles körben használható lesz a legújabb béren kívüli juttatás.

A SZÉP kártya gyakorlati bevezetése egyre inkább igazolja a várakozásokat. A rendszerhez csatlakozó elfogadó helyek és a munkáltatók listája is egyre hosszabb.

A 2012-től érvényes kormányrendelet szerint a szállás mellett rengeteg más felhasználási lehetőség adódik a szépkártya tulajdonosoknak. Hogy csak néhányat említsünk: az éttermek, fürdők, múzeumok, állatkertek is önálló jogon fogadhatják el a kártyát, vagyis (az eddigiektől eltérően) 2012-ben már nem szükséges ehhez szálláshely igénybe vétele. A jogszabályban részletezték, hogy mely szolgáltatásokra lehet a SZÉP-Kártyát használni.

A kibocsátó 3 bank (OTP, MKB, K&H) szigorú feltételek szerint működteti a rendszert, ami csak minimális mozgásteret enged számukra a konkrét, gyakorlatias jellemzőkre nézve.

Az új cafetéria (béren kívüli) juttatás elsősorban a pihenést, a kikapcsolódást illetve az egészség megőrzését és javítását szolgáló elfogadóhelyeknél lehet felhasználni. Azon turisztikai szolgáltatóknak, akik a módosított pihenő kártya rendelet értelmében önálló (szállás nélkül is) elfogadóhelyek lehetnek, továbbra is jól felfogott érdekük, hogy törekedjenek a szálláshelyekkel történő együttműködésre, ami további bevételi forrást jelent számukra.

További cikkeink: