Hír

Hölgyek a középpontban a Lukács Fürdőben

Hagyományteremtő szándékkal Női napot tart a Szent Lukács Gyógyfürdő 2013. november 22-én. A fürdő kedvezményes és térítésmentes szolgáltatásokkal várja ezen a napon a hölgyeket. Fürdőbelépő a SZÉP Kártya mindhárom alszámlájáról váltható!

A hazai gyógyfürdők legtöbbje a SZÉP Kártya elfogadóhelyek között már jó ideje megtalálható. A fürdők 2013-ban azt is elérték, hogy a Pihenőkártya mindhárom alszámlája felhasználható legyen a fürdőbelépők megvásárlásához.

A gyógyfürdők az év minden szakában várják a fürdőzőket, felfrissülni és gyógyulni vágyókat. A fürdőszolgáltatások között sokféle lehetőség áll rendelkezésünkre, akár a szépséget, akár az egészséget nézzük.

A budapesti Szent Lukács Gyógyfürdő is várja a SZÉP Kártyával rendelkező fürdőzőket. Számos közismert és közkedvelt programja mellett új szolgáltatásokkal is színesíti palettáját. Hagyományteremtő szándékkal ugyanis a Lukács Fürdő útjára indítja 2013. november 22-én a Női napot. A hölgyek ezen a napon szépségápolással, sportolással, egészségmegóvással kapcsolatos szolgáltatásokat vehetnek igénybe fél áron, vagy akár térítésmentesen.

A tavaly felújított gyógyfürdő nagy hangsúlyt fektet az egészségmegőrzésre, ezt tükrözik a szolgáltatások is. A sportkedvelőket aquafitness órák mozgatják meg, míg, akik a pihenést, relaxálást választják, a törökmasszázs felüdítő élményében részesülhetnek. Speciális, külön erre a napra tervezett szaunaszeánszok is várják a látogatókat.

A frissítő hidromasszázson túl egészséges ételek és italok széles választékát is meg lehet kóstolni az egészséges életmód érdekében. A testi-lelki megújulást a külsőségek tökéletessé tétele is segíti. Mesterfodrászok és sminkmesterek révén születhetnek újjá azok, akik felkeresik a Szent Lukács Gyógyfürdőt ezen a napon.

A varázslat az egészségért, a szépségért és elsősorban a hölgyekért indul. Remélhetőleg évről évre még több lehetőséget, még változatosabb programokat biztosíthat a fürdőzni és megújulni vágyó hölgyeknek.

A fürdőbe már a SZÉP Kártya szabadidő alszámlán túl a szállás és vendéglátás zsebből is lehet belépőjegyet váltani. Érdemes felkeresni a Szent Lukács Gyógyfürdőt, nem csak ezen a különleges napon, hanem az év többi napján is.

További cikkeink: