OTP SZÉP Kártya

73 találat OTP SZÉP Kártya címkére
Tartja piacvezető szerepét az OTP

Az OTP SZÉP Kártya továbbra is a legnagyobb piaci részt, 75%-ot tudhatja magáénak. 700 ezer felé közelít a kibocsátott kártyák száma, és több mint negyvenezer felhasználási lehetőség várja a kártyabirtokosokat országszerte.

Felpörgött az OTP SZÉP Kártya augusztus huszadikára

A 2013-as év hosszú hétvégéi során az OTP SZÉP-Kártya forgalma jelentős növekedést mutat a tavalyihoz képest. Idén három hosszú hétvége során közel 2 milliárd forintot költöttek az OTP Szépkártyás ügyfelei az elfogadóhelyeken.

Sokan buliznak az OTP SZÉP Kártyákkal

Az OTP SZÉP Kártya már a nyáron felülmúlta a várakozásokat. A fesztiválok és szabadidős programok belépőjegyének vásárlására eddig több mint 124 millió forintot költöttek a kártyabirtokosok.

Erre használjuk leginkább az OTP SZÉP Kártyát

Elsősorban a vendéglátás alszámla egyenlegét használják a munkavállalók – ez derült ki az OTP bank által közölt adataiból. Folyamatosan növekszik a szerződött munkáltatók, a kártyabirtokosok, valamint a SzépKártya elfogadóhelyek száma is.

Tovább erősödnek: négyből három OTP SZÉP Kártya

Az OTP elsőként kezdte meg a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátását 2011-ben. Az elmúlt időszakban a Pénzintézet megerősítette piacvezető szerepét. 75 százalékos részesedésre tett szert, azaz négyből három SZÉP Kártyát az OTP bocsát ki, illetve kezel.

Bővített szolgáltatásokat kínál az OTP SZÉP Vonal

Az OTP SZÉP Kártya birtokosok, a szerződött munkáltatók és a szolgáltató SZÉP Kártya elfogadóhelyek számára egyaránt fontos hírt tett közé az OTP Pénztárszolgáltató. 2013. április 1-től a SZÉP Vonal bővített szolgáltatási körrel várja ügyfeleit.

Az OTP és a Danubius Hotels SZÉP Kártya akciója

Benzinutalvány nyaraláshoz? Akció OTP SZÉP Kártya tulajdonosoknak! A Pénztárszolgáltató és a Danubius Hotels Szállodalánc márciusi együttműködési megállapodása 15-20% akció árkedvezményt, és akár benzinutalványt is biztosít a szállást foglalók részére.

Még tart az OTP SZÉP Kártya portál nyereményjátéka!

Az OTP SZÉP Kártya portálon több hónapon át tartó nyereményjátékot indított a Pénztárszolgáltató. A „Nyerjen háromszor” című játék során a 2013. február 1. és március 31. között a portálon regisztrált főkártyák sorsoláson vesznek részt. Ön regisztrált már?

OTP SZÉP Kártya, a nyerő lehetőség

Az OTP Pénztárszolgáltató a Széchenyi Pihenő Kártya tulajdonosok számára 2013. március 31-ig tartó nyereményjátékot hirdetett. Regisztrálja Ön is OTP SZÉP Kártyáját a bank SzépKártya-portálján, és vegyen részt a 3 sorsoláson!

Hatszázezer OTP SZÉP Kártya van már forgalomban

Átlépte a 600 ezret, így újabb mérföldkőhöz érkezett az OTP SZÉP Kártya program. Egy év alatt ugyanis megtízszereződött a kártyabirtokosok száma. A Pénztárszolgáltató további fejlesztésekkel szeretné megőrizni közel 80 százalékos piaci részesedését.

1
2
3 4 5 6 7 8